Hotel Tókert Lillafüred fotózás

Frissítve: 2019. márc 29.


Első szoba

Néhány hete megismerkedtem Szabadkai Anna lakberendezővel, akivel megbeszéltük, hogy mivel még nem dolgoztunk együtt, ezért próbamunkaként befotózom a lillafüredi Hotel Tókert négy szobáját, ami nemrég készült el.

Lillafüred egy nagyon nyugodt hegyvidéki település Miskolctól pár percre nyugatra gyönyörű tájjal, romantikus tóval és remek szállókkal, közte a Tókertet. Néhány éve feleségemmel már voltunk arrafelé és hamar visszatértek az emlékek. Jókedvvel kezdődött a munka.


Második szoba

Délre értünk ki és rögtön neki is fogtam a fotózásnak. A reggeli napsütést sajnos pont ekkor szakította meg egy közepesen erős felhőzet, ami kitartott a nap végéig, de ettől függetlenül sikerült fényes képeket csinálni. Nagyon hangulatosak és egyediek voltak a szobák, mind más színvilággal és témával. A leginkább a második, zöld szoba maradt meg, aminek az egyik fala fűvel volt borítva, a szemközti oldalon pedig famintás matricák tették igazán erdő hangulatúvá a teret és külön tetszett az, hogy az asztal lába, meg két ülőke egy igazi farönk volt nem pedig valami hétköznapi szék.

Emellett a harmadik szoba volt szerintem a legkarakteresebb, nekem kicsit retro érzésem volt, biztos a tapéta miatt, de talán formájában ez ütött el leginkább a többitől.


Harmadik szoba

Délben megszakítva a fotózást kiültünk és ebédeltünk egy jót. A levegő tisztaság igazán üdítő volt a folyamatos budapesti füst után. Hamar folytattam is a fotózást, mert nem szerettem volna, ha rám esteledik, főleg a korlátozottabb fényviszonyok mellett.

A bútorok kiválóan passzolnak mind formában, színben és elrendezésben, ami egy különleges egységbe alakulva adja meg a szobák egyedi hangulatát. Külön kiemelném megint, hogy mennyire tetszett, hogy mennyi fa volt mindenhol.


Negyedik szoba

Minden szoba, amibe beléptem más képeket és érzeteket nyújtott, pedig az alaprajzban nincs sok különbség, Annának mégis sikerült más más világokat teremtenie. Köszönöm a lehetőséget és remélem a jövőben további szép munkáit fotózhatom majd.


Addig is nézzétek meg a munkáit, mert tényleg lenyűgözőek:

https://szabadkaianna.hu/

95 megtekintés
  • Black Facebook Icon
  • Black Instagram Icon

Varga Olivér Fénykép - Profi enteriőrfotózás, épületfotózás, ingatlanfotózás, portréfotózás és termékfotózás.

oliver@vargaoliver.com | +36-20-235-2400

Varga Olivér-B_2.png